Az Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunk eddigi írásaiban az emberi mozgásszervi jelenségek orvostani oldala csak kisebbrészt tematizálódott. Nem sokáig marad már fenn ez az arány.
A mozgásszervi gyógyászat, ha kissé közelebbről nézzük, az ortopédia és a reumatológia kompetenciaterületét jelenti. Az ortopédus (régiesebben: orthopédus) és a reumatológus szakirányultsága, szakértelme közt az átfedés nem kicsi – például az ízületi fájdalmak minden mögötteséről egyképpen kell tudniuk – , ám az utóbbi szakember munkája, eltérően az előbbiétől, belgyógyászati jellegű. A reumatológiai gyógyeljárások klinikai zsargonban szólva „konzervatívak”, vagyis a reumatológus nem végez műtéteket: sem testrész-protézisek beültetésével, sem csontok-porcok, inak-szalagok, ízületek megoperálásával nem foglalkozik. „Konzervatív” gyógymódok alkalmazása nélkül az ortopédia sem lehet meg, de az ortopédiára az olyan (mindenféle korú) páciensek a jellemzők, akik hirtelen keletkezett, akut gondokkal jelentkeznek és az ilyen esetek elég nagy része radikálisabb beavatkozást kíván meg.
Hozzá kell tenni: a mozgásszervi baj hirtelen érkezése önmagában nem jelent előzménytelenséget. Még akkor sem, ha az ilyen baj mögött nem valami egyéb baj áll. Lehetséges ugyanis, hogy a tartó- és mozgásszervek kisebb-nagyobb születési, illetve kiskorúként, vagy épp felnőttkorban szerzett torzulatai jóval később ütköznek ki valamely megugróbb rendellenességben. Előzmény nélküli akut mozgásszervi bajról főleg akkor beszélhetünk, amikor a heveny probléma baleseti sérülés részeként vagy következményeként keletkezik, vagy pedig magának a baleseti sérülésnek az egyedüli tartalmaként írható le. Amikor súlyosabb minősítésű közlekedési baleset az ok, a nagyfokú sürgősség szituációjában a páciensnek nem is ortopédushoz kell kerülnie először, hanem a baleseti sebészetre, a traumatológiára. (Akadnak azonban országok, ahol a traumatológia az ortopédia hivatalos keretei közé illeszkedik.) Az ortopéd lábbeliket, más ortopéd öltözékdarabokat, ortopéd ülő-, fekvő- és közlekedő-alkalmatosságokat már a kisebb fokú sürgősség szituációjának orvosi rendelkezései alapján veszik használatba a páciensek, és ilyen holmikat reumatológus is javallhat, előírhat egyik-másik betegének. A sokszor utókezelő jellegű gyógytornászat szakterületéről méginkább elmondható, hogy az ortopédia és a reumatológia egyszerre és hasonló arányban vezet hozzá.
Mindeközben az ortopédusi munka nem csekély része betegség-megelőző tevékenység. Nem mintha születés-előtti/születéskori eredetű elferdüléseket megelőzhetne az ortopédus, de annak ügyében, hogy a mérsékelt fokú rendellenességekből ne adódjanak súlyosabb elváltozások, a nagyobb fokúak műtése a legjobbkor történhessen meg, illetve a műtét nélkül kikezelhető esetek kikezelése is idejében megkezdődjék, sokat számít az, hogy akut baj nélkül is sok gyerek és kiskorú fordul meg ortopédiai vizsgálatokon. A szülők aggodalma sokszor túlzott, de kárt nem jelent, ha megtörténik a csípővizsgálat, a térd- és gerinc-ellenőrzés, a járási, lábtartási furcsaságok felmérése, a lúdtalp-kérdés egyénenkénti tisztázása stb.
A járványos gyermekparalízist visszaszorító Sabin-cseppek és védőoltások elterjedése az ’50-es évek végének ortopédiai forradalma volt.
Az „ortopédia” szó eredete vitatott. Az ugyan biztosra vehető, hogy előtagja a test-kiegyengető, kiegyenesítő törekvést fejezi ki, ám a „pédia” utótag a pediátriai, azaz gyerekgyógyászati jellegre is utalhat, és pedis-re, a láb-párra is (pusztán alaki hasonlóság). Ráadásul a „pedis” átvitt értelmét sem hagyhatjuk figyelmen kívül: tartó/megtámasztó funkciójú alsó része valaminek, vagy akár: alap-ismerettára valaminek, bázis-tudás.
—
A mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.
A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent. A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.
Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
—
Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom