A vizesedés nyomában

Duguláselhárítás Fejér megyében

Víz, csap, cső, dugulás

Addig szeretjük a vizet a házunkban, amíg az zárt rendszerben mozog. Azt hiszem, ezzel a kijelentéssel a legtöbben egyet értünk, de a Világi Duguláselhárítás szakértelmét kérő Fejér megyei család mindenképpen. Az alábbiakban egy valós példán keresztül szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogyan derítsük ki, hogy mi okozhatja a vizesedés meglétét a házunkban.

Székesfehérvárról érkezett a kétségbeesett hívás, miszerint az alig 4 éve épült családi ház minden fala ázik, vélhetően a szakképzett duguláselhárítás segíthet.

A vizesedés beigazolódott

A házban minden vizesblokk aktív használatnak volt kitéve, hiszen két kisgyermekes, négy fős családról beszélünk. Mire hozzánk, a Világi Duguláselhárításhoz, a csatornázás és duguláselhárítás Székesfehérvár városában is ismert szakembereihez eljutottak, már több duguláson és azoknak ideig-óráig tartó kezelésén is túl voltak. Amikor kiérkeztünk, láttuk, hogy itt nem segítenek az eddig megszokott jelek, vagyis, hogy azzal a csőrendszerrel lehet a probléma, amely közelében vizesek a falak, ugyanis a ház minden fala ázott.

Ez alapján egy munkatervet készítettünk arról, hogy szisztematikusan kivizsgáljuk az összes lehetséges hibaforrást, a legnagyobbtól a legkisebb felé haladva. A falak nagymértékű vizesedéséből kiindulva egyből a lefolyórendszer kivizsgálásával kezdtük meg a munkát. A 110 mm-es lefolyókban nem találtunk komoly hibát, csak azt, hogy a kertben a szennyvízcsatorna tartja a vizet. Ebből kifolyólag arra gyanakodtunk, hogy az illesztésekből kihagyhatták a gumigyűrűt, ami ezért folyamatosan ereszti a vizet.

Elvégeztünk egy nyomáspróbát a kerti szakaszon, de a rendszer tömített volt. Egy hibát találtunk itt is, a cső kontrás volt, vagyis egy ponton megemelkedett és visszafelé folyt benne a folyadék. Ám ez a minimális szintkülönbség nem okozhat ekkora vizesedést, így tovább folytattuk a vizsgálódást a fűtésrendszerrel.

A jó szakember csak akkor bont, ha muszáj

Itt egy hőkamerás feltáró rendszert alkalmaztunk, hogy bontás nélkül deríthessük ki, hogy a fűtőcsövek okozzák-e a problémát. A fűtéscsövekkel mindent rendben találtunk, így utoljára maradt a vizesblokkok csőkamerás átellenőrzése.

A mosdók, a fürdőkád, a mosogatók 50 mm-es lefolyócsöveinek átvizsgálása közben aztán rábukkantunk az alapvető hibára.

A kamerával a mosogató felől elindulva 6 méterre az aljzatban, a fürdőszoba felé egy bogár tűnt fel a monitoron. Hamarosan megláttuk azt is, hogyan jutott be, hiszen tőle pár centire egy jó centis rés tátongott.Ez a pici rés, azért tudott ekkora galibát okozni a családi házban, mert az ingatlan talajszigetelése kiváló, így a földbe nem tudott átszivárogni a folyadék, ellenben a beton a ház alatt minden falba elvezette a vizet.Valószínűsíthető, hogy a kivitelezés során vagy a burkolás, vagy az aljzatbeton felvitelekor, a kőművesmunkák során eldeformálódott, sérült a cső.

A tünetek azért jelentkezhettek évek múlva, mert a beton elvezette a vizet és a falak addig elnyelték a folyadékot.

A családi házban a csőcsere megtörtént, két-három hónapra volt szükség a falak teljes kiszáradásához. Ha otthonunkban vizesedéssel találkozunk, és nem egyértelmű, hogy azt mi okozza, mindenképpen javasoljuk olyan szakemberek segítségét kérni, akiknek megfelelő tapasztalatuk, szaktudásuk van és nem utolsósorban modern eszközökkel rendelkeznek.
*****

Átfogó elemzés a duguláselhárítás online megjelenítéséről:
Duguláselhárítás: piaci verseny a köbön