A vízágyakról

A 400-800 liternyi vizet magukba záró vízmatracoknak az 1980-as években szédült kultusza támadt nyugaton, amíg ki nem ütköztek az akkori vízágyak hátrányai. A hátrányokat azóta leküzdötték a fejlesztők, a kultusz azonban most már sértődötten távol maradt.   

Anfineo Hungary SmartformAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunk mostani írásában úgy folytatjuk az ágykultúra preventív-egészségi szempontokra figyelmes bemutatását, hogy egyúttal már a gyógyászati ágyak tematikájához is elérkezünk. A vízágyak ugyanis nemcsak a jelenkor luxusbútorainak egyik jelenségi ágát képezik, hanem –  már régebbtől – hozzátartoznak az orvoslás eszközparkjához is.  Ennek megfelelően házi használatuk is megoszló: vannak, akiknek – testi-állapoti okokból – nem nagy jómód mellett is megéri vízágyra áldozniuk, és vannak, akik csak kényeztetőként tartanak ilyet. Nyári hűsöléshez elektromos hűtésű vízpaplanok is beszerezhetők.

             Már az időszámítás előtti ókorban is készültek ágyak vízzel töltött kecskebőrből (tömlőágyak), de gyógyászati értékkel csak a 19. század elején került sor hidrosztatikus fekvőalkalmatosságok készítésére, rokkantak részére. Teknőket majdnem forró vízzel töltöttek fel és gumiréteget vontak fölébük. A későbbi vízpaplan (fémvázú ágyak hagyományos matracára terítve, tehát nem takarózásra szántan, hanem aljként) jóval a vízágy-biznisz divattetőzése előtt alkalmazva volt a tartósan ágyhoz kötött betegek felfekvési bántalmai ellenében.

             A vízágy természetesen sokkalta nagyobb víztömeget hordoz a vízpaplannál, de a modell alapvetően egyezik: kell egy talapzat, amelyre az elburkolt víztömeg egyenletesen ráfektethető. Ha nem egy normál ágy adja a talapzatot, mint a vízpaplan esetében, akkor dobogóra kell fektetni – nem közvetlenül a nagy súlyú vízmatracot, hanem egy, a dobogót lefedő, a dobogónál nagyobb kerületű, masszív lemezt, amelynek szélei műbőr-bevonatúak. Közvetlenül ez tudja megfelelően megtartani a víztöltésű matracot.

             A vízmatracoknál a táskarugós matracokhoz képest is bőven kisebb, minimális az a viszontnyomás, amely bármely fekvéskori testpontunkat éri. A vízágy úgy lebegtet, hogy testsúlyunk egésze egyenletesen oszlik el a fekvőfelületen, az így terheletlen gerinc összes izomkapcsolata ellazul, nagyban kedvezve a vérkeringésnek.

             Az 1960-ban szabadalmaztatott modern vízmatrac huzamos használatával több kellemetlen probléma is volt; azóta ezeket sorra kiküszöbölték a fejlesztések. A matracbelső algásodási veszélyét adalékanyag beadagolásával szüntették meg, az árveszélyt pedig a fóliaanyag specializálásával és megduplázásával (a habszivacs merevítő nemcsak burkolófóliát feszít ki, hanem   biztonsági béllet-fóliát is megtámaszt a vízmaggal szemben). A keletkező lágyhullámok érzékelhetetlenné csillapítása érdekében többkamrássá tették a vízhordozó belsőt. A legtöbb modellhez szabályozható fűtőbetét is tartozik; ha nem, a matrac valószínűleg hőtükröző szigetelést kapott.  A többnyire átlátszatlan fedőfóliához textilhuzat is jár.

           A vízmozgást csillapító elemekre nincs szükség az olyan vízmatrac esetében, amelynek víztartalma zselésítő granulátumot vett fel (gél-ágyak). Az adagolócsatornán át a matracpuhaság idővel tovább csökkenthető.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo
Az egészséges ágy
Az egészséges fekvés – alapvetés
Az egészséges fekvés – kiegészítő részletek
A megfelelő fekhelyméretről


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Európai Únió Regionális Fejlesztési Alap